Oldalak

2014. augusztus 19., kedd

Tároló farmerből

Az ötlet a Varróház.hu-ról való.


Egy kiszuperált farmer szárát vágtam le és a bélés is maradék anyagból készült. Annyira maradék, hogy nem is volt egyben akkora anyagom, amekkora befedné a nadrág szárat. Így kétféle anyagot varrtam össze: egy levendulásat és egy rózsásat.



Igaz, hogy se nem babás, se nem fiús a mintája, de Áki játékainak egy részét akarom majd benne tartani.
Még nincs túl sok és azok is kisebb darabok, de így is szanaszét vannak. Így legalább egy helyre tudom gyűjteni őket.

Már kezdik érdekelni ezek a kütyük, úgyhogy valószínű egyre többször fogjuk elővenni őket :)


2014. augusztus 16., szombat

Bővült a "gépparkom"

Igazából, már 2 hónapja megvettem ezt a lockot, de csak most tudtam kipróbálni.

Az úúúgy volt...
Hogy a szülés előtt pár nappal, egy ismerősöm oldalán megláttam, hogy eladja a lockját, egészen jó áron.
Csakhogy ő Dunaújvárosban lakik, én meg Székesfehérváron és a szülés közelgő időpontjára való tekintettel, már nem mászkáltam semerre sem.
Így a húgomat kértem meg (mert ő arra felé lakik), hogy menjen el, nézze meg, vegye meg és majd ha erre járnak, vagy mi megyünk arra, akkor ide kerül hozzám.

Kb. 2 hete van nálam és ezt a bejegyzést is második napja írom, szóval, tegnap próbáltam ki :D

Az első befűzés fél órámba telt, de sikerült! Utána eljátszottam vele egy darabig, míg megtaláltam a megfelelő szálfeszességet.
Ki is kellett gyorsan próbálnom valamin, így ezt a kis takarót varrtam körbe.
Azért ilyen sokszínű, mert először mind a négy orsóra más színű cérnát tettem, hogy lássam, melyik szál hová kerül a varratban. És a takaró Ákoskának készült, így nem baj, ha egy kicsit színes :)

A manós takaróját is körbeszegem rendesen, mert csak cikk-cakk öltéssel szaladtam végig rajta, az meg azért mégsem annyira szép, mint ez az öltés.
Eddig meg vagyok elégedve az új géppel. Ha a későbbiekben sem lesz gond, szeretni fogjuk egymást :)




2014. augusztus 5., kedd

Rácsvédő a kiságyba


Először még nem voltam biztos benne, hogy szeretnék rácsvédőt a kiságyba, mert hallani olyan történeteket, hogy a baba beszorult a rácsvédő alá és megfulladt.
De aztán a babuci elkezdett körbe-körbe forogni az ágyban: leraktam hosszában és keresztben ébredt fel, miközben a lábaival a rácsot rugdosta.

Akkor döntöttem úgy, hogy mégiscsak jól jönne egy rácsvédő, nehogy beszoruljon a lába a fal és a kiságy közé, amikor kilógatja a rácsok között.

Egyszerűbb lett volna vásárolni, de ha már volt otthon anyagom, úgy gondoltam megkockáztatom az elkészítését. Igaz, hogy hetekig készült, mert nem volt mindig időm, lehetőségem varrni, de végül csak elkészült.

Az idő hiány miatt semmi extra, csak két anyag közé kétréteg vlies, meg kötők felülre is négy, meg alulra is négy.

(De, hogy miért hívják ezt rácsvédőnek, amikor nem is a rácsot védjük vele? Olyan, mint a katasztrófavédelem. Azzal sem a katasztrófát védjük :D)

2014. július 13., vasárnap

Mosómaci - karckép

Ezt  a képet már réges régen elkezdtem karcolni, de valahogy sosem volt kedvem befejezni, pedig már nem volt sok hátra belőle.

Egyik nap, mikor kint üldögéltem az erkélyen a babucival, gondoltam egyet és befejeztem.

Sajnos, a fotó minősége nem a legjobb, de most csak ennyire futotta.

Nagyon hiányzik a kézimunka, úgyhogy valamit kitalálok, hogy tudjak ügyködni. Vagyis, már kitaláltam csak még nem készítettem össze a csomagot hozzá.

Arra gondoltam, kisebb hímzéseket tudnék csinálni sétáltatás közben. Odalent úgyis vagy könyvet olvasok, vagy sétálok. Szóval, ennyi erővel akár hímezhetnék is :)

Na és akkor egy mai kép az én kis cukorborsómról :)
Pont ma egy hónapos!


2014. június 20., péntek

A legszebb alkotásom :)

2014. június 13-án, pénteken megérkezett az én kis szerencse gombócom, Horváth Ákos.

Még szokjuk az új helyzetet, de jól vagyunk. :)

3360g, 57 cm



2014. június 9., hétfő

Bobinák szalagoknak, csipkéknek

Nem régen beszélgettük a FB-os xszemes klubban, hogy ki hogyan tárolja a szalagokat, csipkéket.
Jobb híján én azt csináltam, hogy a wc-papír gurigákat felszeleteltem és arra tekertem fel a farkasfogat, majd gombostűvel rögzítettem.
De nem vagyok teljesen megelégedve vele: randa is, sok helyet is foglal, oldalt pedig könnyen lecsúszik róla a szalag.


Latinka mutatott egy jó módszert, ami azonnal megtetszett. Mutatós, könnyen elkészíthető...

Pinteresten találtam is hozzá pár mintát. Én ezek közül válogattam, de biztosan van még...

Hozzávalók:

  • öntapadós papír, amire lehet nyomtatni (etikett címke, de lehet kapni olyan A4-es lapot is, ami nincs felosztva címkékre) vagy sima papír + ragasztó
  • kartonlap  (igazából bármilyen masszívabb papír megteszi, pl cipős doboz)
  • színes nyomtató
  • olló

Elkészítés:

  1. A kiválasztott mintákat kinyomtattam az öntapadós papírra, mindegyikből két példányt.
  2. Az egyik példányt felragasztottam a kartonlap egyik felére, majd a körvonal mentén (körvonalon kívül) körbevágtam a kartonlappal együtt.
  3. A másik példány öntapadós mintát is körbevágtam, majd félig leszedtem a hátlapját, hogy csak az egyik fele ragadjon.
  4. Hozzáillesztettem a kartonlap másik oldalához. Mivel csak az egyik fele tapad, így könnyebb pozícionálni. Mikor sikerült rendesen ráilleszteni, lehúztam a matrica hátuljáról a maradék hátlapot és teljesen felragasztottam a kartonra.
  5. Azért, hogy a szélek mind a két oldalon egyformák legyenek, még egyszer körbevágtam a bobinát, ezúttal a körvonalon belül.
+1 tipp:
Még fel lehet dobni egy kis átlátszó fóliával is, ami szintén öntapadós. Így óvhatjuk a kopástól, illetve az esetleges szennyeződéseket is könnyebb eltávolítani róla.

Egyelőre 6 db-ot csináltam, de még fog készülni pár :D






2014. június 8., vasárnap

Filc maci

Gondoltam, csinálok még pár filc állatkát így a finishben.
Elkészült ez a kis maci. Hímeztem az arcára szemet, orrot, szájat és a hasára egy virágot. Pelenkaöltéssel varrtam körbe.


Aztán nekiláttam egy békának, de nagyon béna lett. Igaz, azt nem filcből varrtam. 
A szabásmintával sem vagyok megelégedve... olyan, mintha nem kalkulálták volna bele a varrásszélt...
Lehet, ha filcből csinálom, akkor jobb lett volna...

Az a baj, hogy van még filc anyagom, de csak a "fehér". Kellene még festenem pár színt, de most nincs kedvem hozzá.

És a béna-béka elvette a kedvemet a többi betervezett állatkától is.

Közben várom, hogy beinduljon a szülés... Jövő hét csütörtökön töltöm be a 40. hetet. De eddig még semmi :(
Azt hittem, mostanra már túl vagyok rajta, de legalább jósló fájásokkal kínlódok...
De hát bent csak nem marad :)

2014. június 6., péntek

A harmadik

Emlékeztek még a lapos elefántokra?

Azokat ugye, elajándékoztam. De nekem is tetszett, úgyhogy természetesen, csináltam egy harmadik fánit is, ami a babuci harmadik saját készítésű játéka lett :)
Az elálló fülek most sem maradhattak el :)

Ez annyiban különbözik az első két elefánttól, hogy nem kék, hanem narancssárga fülei vannak és zöld szeme, valamint zöld farkincája. Ennek fő oka az volt, hogy elfogyott a kék filc anyagom :D
És ezúttal tényleg 100%-ban kézzel készült, mert nem géppel varrtam össze, hanem pelenkaöltéssel.


Nincs teljesen zöld fonalam, csak olyan, amibe időnként kevertek más színeket is. Úgy intéztem, hogy ezek a kis színfoltok kerüljenek a bojtra.
Nem kifejezett fiús elefánt... ez egy uniszex elefáni :D


2014. június 4., szerda

Meglepi Ildikótól

Ildikó meglepett egy gyönyörű olasz újsággal, ami telis tele van mindenféle szépséges babás holmikkal: hímzések, varrások, kötések, ötletek...

Kísérője egy fonalgrafikával készült kis mackó volt, képeslap formájában :)




 Nagyon szépen köszönöm!!!


2014. június 3., kedd

Free style RR - 5.

Rain - Évi egérkéje elkészült végre.

Vicces volt, mert azt hittem, ha előbb megcsinálom az egérkét, akkor utána már nagyon gyorsan körbeérek a kis virágokkal.

De valahogy azok mentek a legnehezebben. Talán azért, mert 13 db van belőlük vagy azért, mert sokszor kellett közben színt váltani...

Na de mindegy is! Készen van! :)

Szerintem, nagyon cuki :)


2014. május 27., kedd

Összedobott takaró

 
Pakolászás közben találtam egy jó kis puha, ám vékony, fehér plédet, amit éppen nem használtunk semmire.

Gondoltam egyet, kivágtam egy negyed részt belőle, körbe cikk-cakkoztam, vasaltam egy vetexet a zöld manóka hátoldalára, aztán ráapplikáltam a negyed jobb alsó sarkába.

Tényleg nem nagy szám, még talán fél óra sem kellett hozzá...

Próbálgattam, hogyan fog majd kinézni használat közben :)


Karácsonyi RR - 5. kép

Régóta nem volt már nálam újabb kendő, de most kaptam kettőt is. Illetve, valójában 3-at :)

Elsőként azt hímeztem ki, amelyikkel gyorsabban végezhettem, hogy még a szülés előtt meglegyek vele.

Ez az angyalka a csapat legfiatalabb tagjának gyönyörű, csillogó kendőjére készült.

Laura 11 éves és anyukájával, Judittal együtt vesz részt az RR-ben.

A 3. kendő, amit kaptam, az enyém. Azon is szintén ezek az angyalok vannak.
Bár, ha a helyes sorrendben haladunk, még nem kellett volna visszaérkeznie. Nem tudom, hogyan tett szert előnyre :D


Majd egy karácsonyi bannert készítek belőle, talán ajtódísz lesz vagy csak egy falidísz... majd meglátjuk :)



Köszönöm mindenkinek a munkáját!!!
Nagyon tetszenek az angyalkáim! :)


2014. május 26., hétfő

Hordozható pelenkázó alátét - ismétlés

Tegnap gyorsan összedobtam még egyet, csak a rend kedvéért, hogy legyen egy csere pelenkázó :)

Ez viszont most sokkal egyszerűbb lett, mint az előző. Nem varrtam rá se hímzést, se zsebet, csak tényleg két anyag összevarrva, közötte vlies.

Ezt a kedves kis mintás vászon anyagot azért vettem, hogy majd varrok egy-két huzatot a takarókra. De elég nagyot vettem, úgyhogy még ez a pelenkázó belefért :)



Ennek is ugyan az a mérete, mint az előzőnek, így könnyedén belefér a pelenkázó táskába.





Ezúttal egy virág formájú gombot varrtam fel. A vízhatlan anyag ugyan az, mint az előzőnél.

És így néz ki kiterítve :)

2014. május 24., szombat

Hordozható pelenkázó feltét/alátét

A babakocsihoz kaptunk - sok más mellett - egy pelenkázótáskát is, ám hordozható pelenkázó alátétet nem.

A napokban ezen dolgoztam oly bőszen.

Megmértem a táskát és ahhoz képest terveztem meg a pelenkázó alátét méreteit. A sarkait lekerekítettem, mert sztem, így jobban néz ki.

Először a már mutatott doboló zöld manót akartam felvarrni rá, de aztán elkezdtem lapozgatni a Keresztszemes Magazin (2012. Nyár - 85. szám) nem túl régi számait és rátaláltam ezekre a cuki kis kerek, vidám színű madárkákra. 
Egyből elindult a "vezérhangya" és ki is találtam, hogy négyet felvarrok majd a pelenkázó négy sarkára, kettőt pedig az összehajtogatott pelenkázó elejére. 

De aztán elmentem a méterárushoz és ott vettem egy vízhatlan anyagot, kék alapon apró virágos mintájút, amire nem nagyon illett volna még rázsúfolni két kis madárkát. Így csak négy került felhasználásra.

A madarak barna pöttyös hímzővászonra készültek, hogy aztán egy pohár segítségével kör alakúra szabjam őket. Így a pötyik is érvényesülnek.
Minél színesebb díszítést szerettem volna elérni, ezért az aplikálást is négy színből oldottam meg. (papagály zöld, tukán lila, kacsa sárga, madár, amit nem ismerek fel barna cérnával lett felvarrva)

Zöld anyagból varrtam két kis zsebet a pelenkázó jobb és bal oldalára is. Be lehet tárazni néhány pelust vagy egy kedvelt játékot ide.

Az a rész, amire majd a babát fektetem, egy régi, kiszuperált lepedőből készült.



A külső rész pedig a már említett vízhatlan anyagból. Ha történik egy kis baleset, akkor ne áztassuk el a vendéglátók kanapéját...

A két réteg közé vlies-t tettem, hogy puha és kényelmes legyen.

A hajtások vonalát is végigvarrtam, így könnyebben hajlik, ahol kell.



Összehajtogatva pont belefér a pelenkázótáskába. Hogy ne nyíljon szét egy gombot is varrtam rá. És mivel a belseje tele van színes madárkákkal, úgy gondoltam, lesz egy kívül is :)

Nem panaszként mondom, de ezzel a vízhatlan anyaggal nem volt könnyű bánni. Annyira tapadt a varrógéphez, hogy alig tudtam megfogni és irányítani az anyagot a talp alatt. Ha nem emeltem meg kicsit, akkor meg nem haladt semerre. Azért megoldottam :P

Közben eszembe jutott, hogy kisfiam úgy fogja értékelni több órás munkámat, hogy leszarja :D :D :D

Lapos elefántok

Egyik kolléganőm szintén babát vár és szerettem volna meglepni egy-két aprósággal.
A horgolt babacipőket már mutattam, azok közül a zöldet neki készítettem.

És még az egyik elefáni is az övé lett... vagyis a babáé :D

A másik fánit a másik kolléganőmnek, vagyis a kisfiának varrtam, ugyanis ő nagyon szereti az elefántokat.
A visszajelzés tőle: "Nézd, Anya! Ez egy csodálatosan szép elefánt!"
Hát létezik ennél szebb dicséret? :)

Egy kis "technikai leírás":

Az ötletet egy régi könyvemből vettem, de ott sajnos nem volt elefánt minta, így a körvönalat én rajzoltam meg. Lényegében egy test  és egy fül szabásminta kellett hozzá.
Az elefántok maradék filc anyagból készültek, a farkincájuk összefont fonalból, egy csomóval a végén. Szemeik gombból vannak.
A füleiket úgy csináltam meg, hogy a közepét egy kicsit bevarrtam, mint a szűkítőket szokás és ezután varrtam fel a fejre. Így egy kicsit szétállnak.
Szemből viccesen néznek ki :D

Nagyon egyszerű volt elkészíteni. Sajna a fehér filcem ezzel el is fogyott, legalábbis a nagyobb darabok. Vettem újabb adagot, de az nem teljesen fehér. Ha lesz rá még időm, csinálok egy-két vicces lapos állatkát :)

2014. május 21., szerda

Gyűrűpárna metalic fonallal és sok szeretettel

Szerettem volna Ági barátnőm esküvőjéhez én is valahogyan hozzájárulni és megkérdeztem nem bánná-e, ha készítenék egy gyűrűpárnát a nagy alkalomra.

Nem bánta :)

A párna már hónapok óta készen van, de a bemutatására csak most kerítek sort, ugyanis május 17-én volt az esküvő.
Ezt a szép kis rózsás mintát választottam, középre egy vékony, fehér szalagot varrtam, amelyre a gyűrűk kerültek, a hímzés köré pedig egy vastagabb, világoskék szalagot képzeltem el. A párna széleit csipkével díszítettem.
Különlegessége még ennek a párnának, hogy a rózsaszirmok kontúrjait és a hímzett szegély egy részét metalic, csillogó fonallal készítettem el, ezzel is emelve az ünnep fényét.

A betűkért köszönet Palkónak!!! Tökéletesen ide illettek :)


Ági és Miki
Sok boldogságot Nektek!!!

2014. május 18., vasárnap

Apa-baba egyentörölközők - 2.

Itt van tehát a babának készített törölköző.
Amint látjátok, ugyan abból a kollekcióból készült, mint az apának készült törcsi.

Nem tudom, mennyire látjátok, sajnos, nem lett színhű a kép, de a törölköző szép világoskék színű, fehér pöttyökkel.

Középre került a baba neve, bal oldalra egy papagály, jobb oldalra pedig egy polip.

Itt az A-t kellett átalakítani Á-vá, illetve az S-et kombináltam a hajóval, mert eredetileg ez mellett is a kalózkapitány állt.

Már dolgozom a következő projekten :)

2014. május 15., csütörtök

Bevásárló szatyor

Ezt a bevásárló szatyrot kérésre készítettem el.
Nagyon élveztem varrni, talán azért is, mert a tulajdonosnak egészen pontos elképzelései voltak, így nagyban megkönnyítette a dolgomat :)

Összehajtogatható, egy gombbal rögzíthető, hogy a táskában se nyiljon szét. A füleit vastagabb anyagból készítettem és kellően szélesre, hogy ne nyomja a vállat hordás közben.
Mivel ez a szatyor nem kapott bélést, olyan varratot használtam hozzá, ami nem szöszölődik ki és egyúttal meg is erősíti a táska szerkezetét, teherbírását.

Remélem, a tulajdonos is olyan örömmel hordja majd, mint amilyen örömmel elkészítettem. :)

2014. május 14., szerda

Apa-baba egyentörölközők - 1.

Páromnak ma van a szülinapja és úgy gondoltam valami apás-babás dologgal lepem meg.

Ezt a fürdőlepedőt hímeztem ki neki.

 Az eredeti elképzelés az volt, hogy középre kerül majd egy APA felirat és mellé két oldalra pedig 2-3 minta csak azt nem tudtam eldönteni, hogy milyen témában. Gondoltam komolyra, viccesre, népiesre, játékosra...
 Végül, ahogy nézelődtem a Pinterest-en rátaláltam ezekre a kalózos mintákra. Két fajta, ám összeillő mintából válogattam: egy ABC-s és egy "Crazy for..." sorozat kalózos figuráiból, valószínűleg ugyan attól a tervezőtől.
A betűknél volt egy-kettő amit átalakítottam, pl a második "A" betűhöz már másik figurát párosítottam.

Természetesen készül a baba törölközője is, ugyan ezekből a mintákból, kicsit másként. Hamarosan elkészülök vele és hozom mutatni azt is :)

A törölközőket az xszemesbolt.hu oldaláról szereztem be.

2014. május 4., vasárnap

Horgolt baba cipők

Ezeken ügyködtem az elmúlt napokban.
Már régen szerettem volna kis cipőcskéket horgolni, de nem találtam normális mintát, amit átlátok és még tetszik is.
De aztán csak akadt egy, amivel elboldogultam :D
Lényegében az alap mind a három cipőnél ugyan az, csak apró eltérések vannak köztük.
  • A bal oldali kis cipőt egy mérettel kisebbre csináltam, hogy az újszülötteknek se legyen nagy. És saját festésű fonallal készült.
  • A zöldre tettem szalagot is, így stabilan lehet rögzíteni a rakoncátlan lábakon :)
  • A jobb oldali kéket két fajta fonallal készítettem el. 
A doboló manóval is nem rég végeztem, de még filózok rajta, hogy milyen végleges formába öntsem. Eddig a takaró vezet.

Remélem, nektek is szorgosan telt a hosszú hétvégétek! :)

2014. április 11., péntek

Második játék

 

Két éve, az unokaöcsimnek is készítettem egy hasonló baba labdát.

A labda ötszögekből áll. Minden ötszögre hímeztem valami kis apróságot, a labda közepébe pedig egy gombokkal teli kinder tojás kapszulát tettem.
A labda anyaga: filc.


Így amíg a baba kicsi, játszhat a puha lasztival, csörög neki, később, amikor a szavakat és a színeket tanulja lehet neki mutogatni a labdán látható kis mintákat. És, ha 3-4 éves korában sem unja meg, akkor lehet vele labdázni is :D




A baba labda részletes varrási útmutatóját és a letölthető szabásmintát megtaláljátok a Varróház oldalán.